Elektronikus aukciós rendszer
Az elektronikus aukciós rendszer (röviden: eTender) célja, hogy nagyvállalatok és beszerzési társulások részére lehetővé tegye vásárláskor a szállítók versenyeztetését, eladáskor pedig a vevőkét az Interneten keresztül. Lényege, hogy a beszállítókat egy adott beszerzésre vonatkozóan versenyeztetjük és az ehhez kapcsolódó licitet Interneten keresztül bonyolítjuk le, illetve eladás esetén a vevőket licitálnak, mint egy hagyományos árverésen a megvásárolt áruért.
Beszerzési aukció
A beszerzési aukció az árveréseken megszokott aukciónak pont a fordítottja. Itt a vevő versenyezteti a beszállítókat egy adott termék vagy szolgáltatás megrendeléséért. A vevő kiírja az aukciót azon a nyitó áron, amiért már valaki vállalta a termék leszállítását, vagy a szolgáltatás elvégzését. A licit a hagyományos aukcióval ellentétben lefelé történik, minden szállító vállalhatja a munkát a nyitó árnál olcsóbban. A licit folyamán minden licitáló látja a legkisebb árat, és azt, hogy ajánlata alapján hányadik a versenyben, de a licitálók nem tudhatják, hogy kié a nyertes ajánlat.
Miért jó az elektronikus beszerzés a vevőnek? - Az elektronikus beszerzés az Interneten keresztüli licit a vevő részére mindenképp költség csökkenés eredményez. Általános közgazdasági tétel, hogy a szállítók nyílt versenyeztetésével lehet elérni a legjobb beszerzési árat.
- Személyes meghívással, jelenléttel nehezen szervezhető meg a szállítók versenyeztetése különösen akkor, ha nem egy zárt pályázatról van szó néhány résztvevővel, hanem nyílt versenyről akár 10-20 pályázóval. Ha a szállítónak személyesen is meg kell jelenni ez kiadásokkal jár ( utazás, munkatárs ideje stb.), amit mindenképp érvényesíteni fog az árban, azaz növeli a vevő költségeit.
- A vezetők jobban kézben tudják tartani a beszerzési folyamatot, könnyen tudják ellenőrizni, hogy ténylegesen a legjobb ajánlat került-e elfogadásra.
- Az Interneten keresztüli licitálás esetén, bár minden résztvevő tudja, hogy milyen ajánlat nyert, de nem tudják, hogy melyik cég tette. Ezért kevéssé valószínűsíthető, hogy a beszállítók szövetkezzenek és egységes árat állapítsanak be.
Milyen előnyöket nyújt mindez a szállítóknak?
Az előzőek alapján azt gondolhatjuk, hogy az elektronikus beszerzés csak a vevő számára kedvező. Véleményünk szerint a szállítók részére is kínál előnyöket:
- Nem kell személyesen részt venni a liciten (versenytárgyaláson), ez költség megtakarítást eredményez (utazás, munkaidő stb.)
- Ha a szállító az irodájából licitál, akkor könnyebben tudja ellenőrizni az adatokat, költséget számolni, és ennek birtokában tud dönteni egy alacsonyabb eladási árról.
- Garantálja a szállítónak, hogy a vevő nem a régi kapcsolatok alapján választ, ezért könnyebb új piacokra betörni, új vevőket szerezni. Az eladási árra nem rakódik nagy marketing költség úgymint, vevőlátogatás, bemutatók, meggyőzés.
Hol érdemes beszerzési aukciót bonyolítani?
Minden cégnél, ahol olyan beszerzést bonyolítanak, amit legalább két három szállítót lehet versenyeztetni. Tapasztalatok alapján kb. 5 millió forint az a lélektani határ, ahonnan kezdve a szállítók komolyan veszik a versenyt és a megrendelő komoly megtakarítást érhet el.
A megtakarítás mértéke áruk esetén 5-10%, szolgáltatások esetén akár 20-30-40%-os is lehet.
Eladási aukció
Az eladási aukció a szokásos árverésekhez hasonlít azzal a különbséggel, hogy résztvevők nincsenek személyesen jelen, hanem az Interneten keresztül adják le a licitet. Előnye a hagyományos aukcióval szemben, hogy olcsóbban lebonyolítható, nem kell terem árverező stb. A hagyományos aukciókat olyan értéktárgyakra szokták kiírni, amelyek egyrészt nagyobb értéket képviselnek, másrészt valamilyen szempontból ritkaságnak számítanak, ilyenek például a műtárgyak, ékszerek, antikvitás stb.
Az eladási aukció sikerét az Interneten mi sem bizonyítja jobban, hogy már rengeteg portál kínálja magánszemélyek részére is, ahol kis értékű tárgyak is gazdára találnak.
Kiknek ajánljuk az eTender eladási aukciós oldalát?
Rendszerünket elsősorban olyan cégeknek ajánljuk, akik nagyobb értékű tárgyakat szeretnének biztonságosan értékesíteni a lehető legnagyobb haszonnal. Tipikus példa, amikor adósságból visszamaradt ingatlan, autó, és egyéb ingóság értékesítéséről van szó.
eTender használata röviden
Az alábbiakban a beszerzési aukció használatát mutatjuk be röviden, az eladási ehhez teljes mértékben hasonló, azzal a különbséggel, hogy ott a licit felfelé megy és az aukció kiírója nem megrendelő, hanem eladó.
Használat röviden:
A megrendelő előzetesen kibocsátja a hagyományoshoz hasonló tenderanyagot, valamint a lehetséges szállítókat értesíti a licit időpontjáról és az Internetes címről, ahol ajánlataikat megtehetik. A licit ideje alatt minden jelentkező a pályázati anyagban foglaltakra árajánlatot tesz, a licit szabályainak megfelelően. Aki a legalacsonyabb áron vállalja a szerződés teljesítését, az nyeri el a pályázatot. Minden résztvevő a licit ideje alatt folyamatosan látja a legjobb ajánlat összegét (az ajánlattevőt nem) és azt, hogy ő hányadik helyen áll.
A beszerzési aukció előkészítése - a megrendelő teendői
A megrendelőnek először is közzé kell tenni a pályázatot és annak feltételeit, amelyek a weben is olvashatók, a zárt kör számára elérhető webcímen. Minden pályázatról kitölt a megrendelő egy elektronikus űrlapot (tender űrlap), ahol szerepel a pályázat megnevezése, a vásárolni kívánt termék vagy szolgáltatás, annak mennyisége és az induló ár, valamint a pályázati feltételeket tartalmazó html oldal, egy kapcsolódási pont, ahonnan az letölthető. Az ilyen formán felvitt adatok megjelenhetnek a megrendelő beszerzéseket ismertető Internet oldalán. Akit a pályázat kiírója meg kíván hívni, azt értesítheti e-mailben, vagy a szokásos módon, postán. A tenderen való részvétel meghívásos, minden résztvevő előre megkapja a tender webcímét, a bejelentkezési nevét és jelszavát.
Jelentkezés az ajánlattételre - a szállító teendői
A szállító értesülhet az ajánlattételi lehetőségről e-mailen, Internet oldalon, vagy hagyományos módokon (pl.: újsághirdetés, posta útján). Mind a jelentkezés, mind az aukción való részvétel már teljes egészében az Interneten zajlik, a megfelelő Internetoldalról letölthetőek a pályázati feltételek, itt található a regisztrációs oldal. A licitálás előtt az ajánlattevőnek a részvételi szándékát meg kell erősítenie egy regisztrációs űrlap kitöltésével. A regisztrációt kitöltöttek felhasználói azonosítójával lehet a licitálás idején belépni a rendszerbe. Ez a megerősítés arra is szolgál, hogy a szállító nyilatkozat tegyen arról, hogy elfogadja a licit szabályait.
A licit folyamata
Mint minden licit ez is egy meghatározott kezdő és befejező időpont között zajlik, amelyet a tender űrlapon lehet rögzíteni. Az időtartam pl. lehet 1 óra, amely az utolsó licit után mindig 5 perccel meghosszabbítható ennek kezelése automatikus. A licitálás folyamata rendkívül egyszerű, a képernyő bal oldalán van a licitálási űrlap, ahol az ajánlattevő az ajánlati árat adhatja meg, melyet egy külön gomb megnyomásával küld el a rendszer felé. A jobb oldalon az aukció aktuális információi láthatóak, úgymint kezdő ár, jelenlegi legjobb licit és az, hogy az aktuális licitáló utolsó megadott ára mennyi, és ezzel éppen hányadik a versenyben az általa adott árral. Ha valaki a licitálni akar, akkor a legjobb árnál jobb árat kell beírnia és egy gombnyomással elküldenie. Az aukció meghatározásánál (a tender űrlapon) a megrendelő megadhatja a lépések nagyságát, azaz, hogy mennyivel kell valakinek jobb árat adnia, hogy a licitet elfogadják.
A megrendelőt képviselő „szuper-user” képernyőjén időrendben megjelenik valamennyi feladott licit, a licitáló megnevezésével. Emellett külön megjelenik az eddigi legjobb ár. Természetesen látható a licitből hátralévő idő, valamint az utolsó licit óta eltelt idő. Továbbá rendelkezésre áll egy nyomógomb, amellyel a rendszert további licitek fogadása elől eltiltja. Ebben az állapotban a licitálók képernyőjén megjelenik az értesítés a licit végéről.
Adminisztráció
A rendszerbe webes felületen felvehetők licitáló userek jelszóval, és szuper-userek. Korábban felvett userek jogosultsága deaktiválható vagy újra aktiválható. A felhasználók három csoportra oszthatók:
szuper-user: minden licitet módosíthat, bármelyik falhasználót kitilthatja akár az összes licitről. Teljes jogosultsággal fér hozzá a rendszerhez.
aukció szervező: Új aukciók indíthat, annak bármilyen adatát módosíthatja, megszabhatja, hogy kik a licitálók az általa szervezett aukción. Másik szervező által indított aukcióhoz nem férhet hozzá.
licitáló: Az, aki egy adott aukción részt vesz. A licitáló csupán érvényes liciteket adhat le illetve a saját felhasználói adatait módosíthatja.
Bevezetés, támogatás support
Ajánlatukkal a vevőket keressük, akik ilyen módon szeretnék beszerzéseiket olcsóbbá, átláthatóbbá tenni. A szoftver bevezetéséhez több alternatív megoldást tudunk javasolni: - Önök nem vásárolják meg a szoftver licencet, csupán felkérik cégünket alkalmanként egy-egy beszerzés lebonyolítására. Vállaljuk a teljes lebonyolítást, kezdve az ismertető anyagok web-es megjelenítésétől, a pályázók kiértesítésén keresztül a beszerzés lezárásáig. Ebben az esetben a Pont Rendszerház Kft. saját szerverén keresztül valósítja meg az aukciót, a megrendelőnek még Internet hozzáféréssel sem szükséges rendelkeznie.
- A szoftver licencet meg is vásárolhatják. Ekkor rendelkezni saját webszerverrel Internet hozzáféréssel, rendszeradminisztrációs tapasztalattal, természetesen vállaljuk az installálást és az üzemeltető szakemberek kiképzését. Előnye ennek formának, hogy a beszerzések lebonyolításakor nem jár további költséggel.
|
|
|