informatikai megoldások NAGYVÁLLALATOK részére

Összefoglaló

A Pont Rendszerház kimondottan nagyvállalatok üzleti igényének informatikai megvalósításával foglalkozik. Ez a megvalósítás tulajdonképpen a felhasználók által használt program, vagyis Front-end alkalmazás formájában jelenik meg, amely négy részből áll: 

1.     Üzleti folyamat kialakítása (BPM, workflow). Ez az, ami a kért folyamatot modellezi és megvalósítja.

2.     Alkalmazásintegráció (interfészek). Nagyvállalatoknál számtalan fontos kritikus üzleti rendszer fut, amihez az új rendszernek kapcsolódnia kell, onnan adatokat kap és feléjük adatokat továbbít.

3.     Dokumentummenedzsment. Minden folyamat végén és közben dokumentumok keletkeznek, legyen az szerződés, utasítás, hivatalos levél vagy bármi más. Ezeket a dokumentumokat tárolni, lekérdezni és a verzióikat követni kell. Ez a dokumentummenedzsment feladata.

4.     Reporting, Business Intelligence. Az adott üzleti folyamat alatt felgyűlt adatokból vezetői kimutatások, riportok születnek, illetve analizálják őket a hatékony működés érdekében.

Amikor egy ügyfél igényét kell megvalósítani, akkor - hiába van már egy ugyanolyan alkalmazásunk – mindig kiderül, hogy darabjaira kell szedni, és újra össze kell rakni. Például egy hitelengedélyezési scoring folyamat esetén minden ügyfélnél más lehet az üzleti folyamat, mások a háttérrendszerek, amikhez kapcsolódni kell, más adatbázis az adattárház. A Pont Rendszerház nem a saját rendszerének üzleti folyamatait kívánja az ügyfélre szabni, hanem az ügyfél igényeit valósítja meg saját moduljai segítségével.

A Pont Rendszerház saját fejlesztésű moduljai, a Pont Systems Tools tartalmaz minden eszközt, ami egy ilyen rendszer kialakításához szükséges. Például: dokumentum generálása sablonból (pdf, word, openoffice), workflow engine, paraméterezhető felhasználói felület (azaz a mező logikát egy adatbázisból módosítjuk) stb. Ez a modern szolgáltatás orientált architectúra (SOA) filozófiája, hiszen ha egy dokumentumgenerátort telepítettünk a rendszerbe, akkor azt használhatja a scoring rendszer, szerződés rendszer, vagy akár a marketing is.

Ha hasonlattal szeretnék élni, akkor ez olyan, mint amikor kéri az ügyfél, hogy a szobájában állítsunk fel egy szekrénysort, és mi megkérdezzük, hogy mi legyen benne: TV állvány, könyvespolc, ruhásszekrény stb. Ezek után fogjuk a modulokat és összeillesztjük úgy, hogy pont elférjen az adott helyen, és mindent tartalmazzon, amire szükség van.

Mivel kész tesztelt modulokból építkezünk, ezért gyorsan tudunk összerakni az ügyfél igényeinek megfelelő rendszert.