termekek_al_7.jpg

informatikai megoldások NAGYVÁLLALATOK részére

HR TÁMOGATÓ RENDSZER

A HR rendszer célja, hogy követni lehessen az állásajánlatokat azok kiírásától kezdve, a meghirdetésen keresztül egészen az új jelentkező felvételéig.


A rendszer által lefedett folyamat:

Amikor megüresedik egy állás, vagy egy új státusz jön létre, akkor első lépésként a személyzeti osztály kitölt erről egy Álláspályázat űrlapot, amely tartalmazza az állás legfontosabb kritériumait. Az űrlapot a rajta lévő adatokkal együtt a megfelelő vezetőknek jóvá kell hagyni, mielőtt az állást közzé teszik.

A következő lépésben a Human Resource-ért felelős ember kiírja az álláspályázatot, azaz készít egy részletes leírást és egy jelentkezési űrlapot. A legtöbb állás esetében a jelentkezési űrlap megegyezik, mint például sales representative esetén, ilyenkor a meglevő űrlapokat kell csupán engedélyezni.

Az állásról a rendszer e-mailt küld a Lotus Notes rendszeren keresztül az összes belső dolgozónak, akit érinthet a dolog. Az űrlapot meg lehet jeleníteni Interneten is. A külső pályázókról az információkat kézi módon rögzíteni kell.

A jelentkezési határidő lezárta után a felelős személy egy űrlap segítségével szűkíti a lehetséges jelöltek névsorát. A kapott névsort azután meg lehet jelölni, mint azokat, akiket be kell hívni. Mindenki, akit elutasítunk, kap egy udvarias levelet (e-mail, vagy nyomtatott levél) arról, hogy nem felelt meg.


A rendszer az alábbi űrlapokat, nézeteket tartalmazza:

Álláspályázat űrlap: Ez az az űrlap, amelyet üresedés esetén kitöltenek és tovább küldenek engedélyezésre. Az engedélyezés útvonala alapesetben adott, de a felhasználó megváltoztathatja. Az álláspályázatok nézetben csoportosítva látjuk az aktuális és az engedélyezésre váró álláslehetőségeket.

Jelentkezési információk és jelentkezési űrlap: A jelentkezés feltételeiről egy szöveges információ tehető közzé illetve elérhető lesz a jelentkezési űrlap. A különböző státuszokhoz különböző űrlapok készíthetőek, az idő folyamán ezek az űrlapok változtathatóak. Az űrlap elkészítése után egy gombnyomással e-mail lehet küldeni az összes érintett dolgozónak, a belső pályázóknak. A külső pályázók adatait kézzel kell rögzíteni. Az űrlap közzétehető akár az Interneten is.

Szűrés: A jelentkezők adatai között egy űrlapon meghatározható feltételrendszer segítségével lehet szűrni. Ha a válogatás eredményét elfogadtuk, akkor a pályázók adatai mellé rögzíti, hogy behívhatóak-e interjúra, vagy elutasították. Azokat, akiket elutasított a rendszer, e-mailben vagy nyomtatott levélben lehet értesíteni. Mindkettőt az alkalmazás készíti el.

Teszt és interjú form: Minden jelentkezővel elvégeztetünk egy tesztet és interjút, ennek eredményét rögzítjük, majd értékeljük. Ahol az értékelés objektív algoritmizálható, ott akár a program is meg tudja ezt tenni. A személyes értékelést egy értékelőlapon tudjuk rögzíteni. Akit nem vettünk fel azt az előzőekhez hasonlóan kiértesíti a rendszer, akit felvettünk, annak adatairól egy törzslapot küld a munkaügyre, hogy rögzíthessék a dolgozói adatbázisban.

Az egész adatbázis tartalmáról egy nézetrendszerben tájékozódhatunk.


Bővebb információért írjon az info@pontsystems.eu címre vagy hívja a +36 1 206 2545 számot.